
Még javában tart a farsangi szezon, a féktelen mulatozás és eszem-iszom időszaka. Így várakozunk a tavaszra, a megújulásra. Hamarosan elérkezik azonban (idén március 5-én) a hamvazó szerda, ami a keresztény hagyományok szerint a húsvétot megelőző böjt időszakának kezdete. Ebben az időszakban régen és sokan ma is vallási megfontolásból tartózkodtak az evéstől majd később bizonyos ételek, főképp a hús fogyasztásától annak érdekében, hogy gyakorolják a mértékletességet és szellemi gyakorlatként elérjék a mentális megtisztulást.
A böjt nem a kereszténység sajátja, minden kultúrában létezik már ősidők óta. Végig kísérte a történelmet. Már az ókori egyiptomiak is tudományként beszéltek róla, ami segít a gyógyításban.
Napjainkban sokan azt hiszik, hogy a böjt egyenlő az éhezéssel vagy a fogyókúrával, de nem erről van szó. A böjtöléskor esetlegesen néhány nap alatt leadott súly nagy része folyadék, kisebb része az izmokból származó fehérje, legkisebb része zsír. Pár napos böjttel biztosan nem tudunk megválni az évek hosszú sora alatt felhalmozódott zsírpárnáktól.
A böjt nem arra szolgál, hogy lefogyjunk vagy ténylegesen szenvedjünk, sokkal inkább valóban egy nagy tavaszi megújulásról van szó, ami jót tesz testnek és léleknek egyaránt. Az által, hogy tudatosan szabályozzuk étkezéseinket, tisztává és szabaddá tesszük a gondolkodásunkat, kitartóbbakká, tudatosabbakká válunk és a testünk is megszabadul a felhalmozott méreganyagoktól.
A hangsúly itt a tudatosságon van. Nem feltétlenül akkor jó egy böjt, ha csak leveket iszunk, vagy csak gyümölcsöt eszünk napokig, sőt ezzel akár több kárt is okozhatunk az egészségünknek.
A böjt jelentheti azt is, hogy lemondunk valamiről, amit nagyon szeretünk, de egészségtelen. Ilyen lehet akár a kávé, a sütemény, csoki, vagy az alkohol, de természetesen időszakosan a hús is.
Sajnos napjaink feldolgozott élelmiszerei dúskálnak a szénhidrátokban, amik elengedhetetlen részei a változatos étrendnek, de túlzott fogyasztásuk végtelenül káros. Gondoljunk csak a cukrozott gyümölcslevekre, italokra, szörpökre, pékárukra, de ide sorolhatjuk a joghurtokat, befőtteket, gabonapelyheket is, amikről azt gondolnánk hasznosak, de szintén rengeteg cukrot tartalmaznak. Ha őszintén átgondoljuk, akkor az említett élelmiszereket mind korlátlan mennyiségben fogyasztjuk.
A nem megfelelő táplálkozás világjelenség, köztudott, hogy nem fogyasztunk elegendő rostot, zöldséget és gyümölcsöt. Ennek köszönhető számos emésztőrendszeri, szív- és érrendszeri betegség és az elhízás is. A böjt egy remek alkalom lehet arra, hogy legalább időszakosan tartózkodjunk az említett élelmiszerektől és helyezzük át a fókuszt a kevesebbet fogyasztott feldolgozatlan, friss és idényjellegű zöldségekre, gyümölcsökre.
A böjtölésnek számos fajtája létezik, böjt lehet az is, ha egy héten egyszer nem eszünk húst, mondjuk pénteken, ezzel az ökológiai lábnyomunkat is csökkenthetjük.
Böjtölhetünk úgy is, hogy egész héten váltogatjuk azokat a napokat, amikor csak fele annyi kalóriát viszünk be, mint amennyit egyébként szoktunk. Vagy a héten kiválasztunk két olyan napot, amikor csökkentjük a kalóriabevitelt.
Úgy is böjtölhetünk, ha a napnak csak egy bizonyos szakaszában eszünk. Lehetséges, hogy egy nyolcórás intervallumot vagy egy 12 órás időablakot választunk ki az evésre, a nap többi részében pedig nem eszünk semmit.
A böjt tarthat csak pár napig vagy hetekig is (2-4 hét a leghatásosabb az alternatív gyógyászat szerint) egészségi állapottól és edzettségtől függően.

Különböző gyógynövények alkalmazásával is elérhetünk méregtelenítést a szervezetben. Ennek tipikus példája a nagyanyáink által jól ismert csalántea kúra, amelynek során tavasszal és ősszel hat héten át iszunk rendszeresen csalánteát (naponta maximum nyolc bögrényit). A csalán vasban, kalciumban és káliumban gazdag, vízhajtó és vértisztító hatásának köszönhetően serkenti a vese és a máj működését. Enyhíti az allergiás tüneteket, a gyomor és bélhurutot. Hatékony a köszvény és az ízületi gyulladások ellen.
A bélrendszer megújulására mindenki számára fogyasztható még borsmenta és a terhes kismamák által kedvelt gyömbér is. Mert ezek a gyógynövények növelik az emésztés hatékonyságát, serkentik a gyomor, bél és epeműködést, csökkentik a gyulladást.
Miért jó a böjt?
A belekben idővel megtelepedhetnek bizonyos baktériumok, vírusok, paraziták. Az ételek lebomlása során felszabadult vegyületek a véráram útján a májba kerülnek. Itt történik a méregtelenítés folyamata. Böjtölés alatt a máj és az immunrendszer kész arra, hogy az évek alatt lerakódott mérgező anyagokat elszállítsa, hatástalanítsa a szervezetben.
Az immunrendszer újra indítja magát, ellenállóbbá és energikusabbá válunk a böjt által. Megerősödik a szív, a vérnyomás stabilizálódik, javul az emésztés, csökkennek a szervezetben a gyulladásos folyamatok, kontrollálható a testsúly is. Egyes kutatások szerint a rákmegelőzésben is segítségünkre lehet a böjt, mert a napi hosszabb (az említett 16 órás) koplalás autofágiát indít be a testünkben, amelynek során a szervezet lebontja és eltávolítja a sérült sejteket.
Mire figyeljünk böjtölés estén?
Egy dolog biztos, minden böjt esetében alapszabály a fokozatosság az elkezdés és a befejezés idején is. Illetve gyermekek, idősek, krónikus betegek, várandós kismamák számára szigorúan tiltott a méregtelenítés. A szteroidok folyamatos szedése mellett sem szabad koplalnunk. Figyelem DMD betegek, ti ne böjtöljetek, viszont étkezzetek változatosan és csökkentsétek a bevitt feldolgozott élelmiszer mennyiséget, helyette egyetek sok halat, tojást, magokat, friss zöldséget és gyümölcsöt.

Visszatérve a böjtre, pár nappal a megkezdése előtt javasolt a húsokat, tejtermékeket étkezésünkből mellőzni, és az olajos magvak, hüvelyesek fogyasztását csökkenteni.
A böjt alatt célszerű tápanyagokban gazdag, könnyen emészthető, fehérjéket, keményítőt és telítetlen zsírokat tartalmazó élelmiszereket fogyasztani. Ilyenek például a nyers gyümölcsöknél és zöldségeknél kevesebb rostot tartalmazó, így könnyebben emészthető turmixok és az aszalt gyümölcsök (datolya, mazsola stb.). Nagyon fontos a fokozott folyadék, ásványi anyag és vitaminbevitel is, hiszen a méregtelenítés során, ezek is gyorsabban ürülnek a szervezetünkből.
A kúra alatt javasolt a sok pihenés és a fizikai aktivitás csökkentése.
A böjt végeztével ajánlott az emésztőrendszer fokozatos terhelése. A böjt utolsó napjaiban célszerű könnyen emészthető ételféleségeket kis adagokban beiktatni az étrendbe.
Kerülendők a különösen magas zsír-, cukor- és rosttartalmú ételek, mert ezek fogyasztása hasi diszkomforthoz vezethet. Nem tesznek jót a tejszínes ételek, zsíros húsok és a szénsavas italok sem. A különféle gabonák, diófélék, hüvelyesek, húsok fokozatosan kerüljenek visszaépítésre az étrendbe, kicsit hasonlóan a hozzátáplálás folyamatához. Mindenképpen napról napra emeljük a kalóriabevitelt, tehát, ha lehet, ne essünk neki két kézzel a húsvéti sonkának sem.
Összefoglalva böjtölni nem csak evés megvonással lehet. Csak nagy körültekintéssel, ellenőrzötten, tudatosan, a fokozatosság elvét betartva, önmagunk korlátait ismerve szabad nekiállni, de bizonyos csoportok számára kifejezetten ártalmas is lehet. Viszont ezt a hagyományt nem véletlenül hagyták ránk az őseink, mert általa tavasszal pont úgy, mint a természet, testileg és lelkileg is újjászületünk és egészségesebbek, erősebbek lehetünk.
Zárásként pár finom smoothie recept, akár gyerekeknek is, főleg, ha olyanok, mint Marci és nem akarnak zöldséget, gyümölcsöt vagy magokat enni:

Napsugár Smoothie:
200ml 100%-os narancslé, 200 ml víz, 100g lehetőleg sárga gyümölcs (mangó, ananász, barack), 1 db főtt répa karikázva, 1 kiskanál lenmag
A hozzávalókat turmixoljuk és máris kész a finom, vitamindús, nyomelemekben gazdag felfrissülés.
Banános-bogyós gyümölcsös álom:
2 alma, 1 narancs, 1 banán, 70g eper, 50g áfonya, 40 g málna
Az alma és narancs levét préseljük ki gyümölcspréssel, majd turmixoljuk össze egy maréknyi jéggel, a banánnal és a piros gyümölcsökkel, amik antioxidánsban gazdaggá teszik ezt a finom szíverősítőt.
Gránátalma bomba:
2 gránátalma, 6 füge, 300 g szeder, 90 ml kókusztej
A gránátalma magjait vegyük ki és préseljük ki a szederrel és a fügével együtt a levét, egy turmixgépben a kókusztejjel és egy maréknyi jéggel turmixoljuk simára.
Kész is a bombánk, ami polifenolokban és antocianinokban gazdag, és jótékonyan hat a szívre, csökkenti a gyulladást, a rákos sejtek kialakulásának esélyét, emellett óv a vírusokkal és mikrobákkal szemben.
Comments