top of page
Keresés

Mit tanulhatunk a génterápiához vezető rögös úton Howard Schultz-tól és Lewis Hamilton-tól?

Szerző képe: NM Izmok Gyógyulásáért AlapítványNM Izmok Gyógyulásáért Alapítvány

www.tartsukmozgasban.hu

Elutasítás. Kudarc. Közöny. Nap, mint nap találkozunk velük, mióta elhatároztuk, hogy Marci meggyógyul és amióta minden követ megmozgatunk azért, hogy megkapja a génterápiát.


Amíg átlagos életünk volt, addig is súrlódtunk ezekkel az akadályokkal, de kevésbé voltak hangsúlyosak. Az elmúlt pár évben sajnos túl sokszor van részünk bennük.


Tisztában vagyunk vele, ha nagy célokat kergetünk, akkor el kell fogadnunk, hogy nem fog minden elsőre sikerülni, és igazán kitartónak kell lennünk. Ha pedig egy olyan célunk van, ami lehetetlennek tűnik, akkor törvényszerűek a buktatók.


De hogy kapcsolódik ide a címben említett Howard Schultz és Lewis Hamilton?


Howard Schultz építette fel a Starbucks kávézóláncot és tette globális branddé. 1987-ben vette meg, az akkor még 6 kávézóból álló és csak presszókávét áruló kávézóláncot az akkori tulajdonosaitól. Már az első évben komoly terjeszkedésbe kezdett, 1989-re már 46 kávézó üzemelt, 1992-re pedig már 140.


Howard Schultz akkor fordult külső befektetőkhöz pénzforrásért, amikor még csak 11 kávézójuk és 100 alkalmazottjuk volt. Ehhez a forrásbevonáshoz megírt üzleti tervben egy 100 kávézóból álló lánc kialakítása szerepelt.


Azonban erre az üzleti tervre 242-en nemet mondtak. Ezek után kinek lett volna kedve elmenni a 243. találkozóra?


Howard Schultznak volt. Akkor még senki nem hitte el, hogy egy 100 üzletből álló hálózatot fel tudnak építeni. Éppen ezért a sok elutasítás után visszavágták a célszámot 75 üzletre. De addigra már arra is alig volt pénzük, hogy kinyomtassák a bemutatkozó anyagokat és az üzleti tervet. És ahogy mondani/írni szokás, a többi már történelem. Jelenleg 37.000 kávézó tartozik a Starbucks lánchoz és 75 országban vannak jelen, mintegy 400.000 alkalmazottal. Ezek döbbenetes számok. Howard Schultz már nyugdíjba vonult, kétszer is, de az ő állhatatossága nélkül a Starbucks egészen biztosan nem az kávézólánc lenne, mint amit ma ismerünk.


Lewis Hamiltont talán senkinek sem kell bemutatni. Ő a Forma-1 hétszeres világbajnoka, aki az idei évtől a Ferrari színeiben fog versenyezni.


Az élet olyan versenytevékenységei során, mint a vállalkozói lét vagy az élsport nagyon gyakran azok jutnak a legmagasabbra, akiknek a legnagyobb a fájdalomtűrő és kudarctűrő képessége. A sikerhez és a nagy győzelmekhez vezető út kudarcok és vereségek tömkelegével van kikövezve. Éppen ezért nagyon fontos, hogy a jövő sportolói vagy a fiatal vállalkozójelöltek már fiatalkorukban teljesen természetesen álljanak a próbálkozásaik negatív következményeihez. Ehhez a szüleiknek, mentoraiknak, tanáraiknak, edzőiknek rengeteg hibázási és hibafeldolgozási lehetőséget kell biztosítaniuk. Így valósulhat meg a fiatal tehetségek tapasztalati tanulása. Amennyiben a hibázások és kudarcok megtorláshoz vagy büntetéshez vezetnek, akkor könnyen vezethet egy amúgy sokra hivatott fiatal tehetség részéről tevékenysége korlátozásához vagy feladásához. Így akár egy Lewis Hamilton féle tehetség is elveszhet a társadalomban. A hétszeres Forma-1-es világbajnok így vall a kudarchoz való viszonyáról:


„Nagyon közeli kapcsolatban állok a kudarccal. Ennek az oka az, hogy többször buktam el (életemben), mint amennyire emlékezni tudok. De a leckék, amelyeket megtanultam ezen kudarcok során, végül elvezettek engem a sikerhez. Ez jellemépítő folyamat. Itt tudom csiszolni az erősségeimet vagy azt, hogy hol építsek fel magamban erőt. Ezek azok a nehéz idők, amikor végig gondolom, hogy elég jó vagyok-e? Vagy hagyjam abba? Van, hogy ugyanazt a hibát sokszor elkövetem. De ez is rendben van. Azért, mert végül a kísérletezéseken és hibázásokon keresztül egy idő után nem követem el azokat a hibákat többször.

VÉLEMÉNYEM SZERINT A KUDARC 100 SZÁZALÉKIG SZÜKSÉGES A NAGYSÁGHOZ. A NAGYSÁG ÉS A SIKER ELÉRÉSÉHEZ ANNYISZOR KELL ELBUKNOD, AMENNYISZER CSAK LEHETSÉGES. SZÓVAL NE RIADJ VISSZA ETTŐL. ÉS NE VEDD NEGATÍVUMNAK SEM.

Minden sikeres ember, aki nagy dolgokat valósított meg, legyen szó a Mount Everest megmászásáról, egy vállalat élére való eljutásról vagy a létező legjobb sportolóvá válásról, nos, ők többször buktak el, mint amennyire emlékezni lennének képesek. De ezeken a leckéken keresztül, amiket a kudarcokból megtanultak, tudtak végül naggyá válni. Senki sem kezdi az életét kiválóságként, hogy aztán az is maradjon folyamatosan. Kivéve Supermant, mert ő már kiválóságként született. Szóval nem árt tudni, hogy ezek (a kudarcok) részei az utazásnak. És a kudarcok végül erősebbé tesznek.”


Ehhez azt gondolom, hogy nem is nagyon kell semmit sem hozzáfűzni. A fenti példaképektől mindenki tanulhat. Azok is, akiknek az élet nem dobott olyan nehéz feladatot, mint nekünk. A munkához, a családhoz, a sporthoz is szükség van kitartásra, kudarctűrő képességre.


Nekünk a Marci „gyógyulásához” vezető út rögös. Nagyon rögös. Sokszor elviselhetetlenül fájdalmas. Rengeteg kudarccal és visszautasítással találkozunk ezen az úton. De az a célunk, hogy Marci is teljes életet élhessen, ez motivál minket és ezért mindent megteszünk. Bármennyi kudarc és visszautasítás után is megyünk tovább és tesszük a dolgunkat. Próbálunk tanulni az elutasításokból és folyamatosan fejlődünk. Következő alkalommal próbáljuk jobban csinálni. És biztosak vagyunk abban, hogy a végén el fogjuk érni a célunkat.


Ezért is gondolom, hogy talán a legfontosabb dolog, amit már most megtanítottunk Marcinak, hogy soha nem adjuk fel!


Marci példája pedig remek alkalom, hogy Ti is megtanuljátok, az életben a mozgás micsoda pótolhatatlan öröm. Ha pedig elhiszitek, hogy képesek vagytok rá, akkor félig már véghez is vittétek a céljaitokat, legyenek azok a sporttal vagy az élet bármilyen területével kapcsolatosak.


Tartsuk mozgásban 
Motiváció

23 megtekintés0 hozzászólás

Friss bejegyzések

Az összes megtekintése

Comments


bottom of page